Műgyűjtő, költő, író, diplomata, filmrendező, műfordító, drámaíró, esszéíró, zeneszerző, zenész, performansz művész, irodalomkritikus, francia ellenálló, rajzoló, fényképész, aktivista. Igen, ez mind egy ember volt – akinek számos elfoglaltsága mellett még arra is jutott ideje, hogy egyike legyen a dadaizmus megteremtőinek. 1896. április 16-án született Tzara.
A romániai Moinestiben született, Samuel Rosenstock néven. Tanulmányait egy bukaresti francia magániskolában, majd egy gimnáziumban végezte. Tizenhat évesen megalapította a Simbolul című folyóiratot, ahol első versei is megjelentek S. Samyro álnéven. 1914-ben a bukaresti egyetem matematika és filozófia szakára iratkozott be, a következő évben részt vett a Chemarea című lap megalapításában, amelyben több verse is megjelent, Tristan álnév alatt. Korai, még román nyelven írt versei Baudelaire hatását mutatják, de már fellelhetők bennük későbbi költői lázadásának elemei is. 1915-ben a katonai szolgálat elől Svájcba menekült, a zürichi egyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait. Hamarosan a Cabaret Voltaire elnevezésű modern művészeti csoportosulás tagja lett, estjeiken saját verseit szavalta. 1915-ben vette fel a Tristan Tzara nevet, amely románul azt jelenti: „szomorú az országban”.
A dadaista mozgalom bölcsője Zürich volt, atyja pedig Tzara, aki 1916 februárjában a Larousse szótár találomra felütött lapján rátalált a dada szóra és úgy vélte: ez a kifejezés pontosan megfelel az általa és néhány művésztársa – köztük Hans Arp, Francis Picabia – által képviselt új irányzatnak. A mozgalom elméleti alapjait Tzara fogalmazta meg 1916-ban, Antipyrine úr első mennyei kalandja című művében. A dada, amely franciául lovacskát, vesszőparipát jelent, a művészi konvenciók lerombolásának mítoszát, a logika és a nyelv szabályainak felrúgását, az értelmetlenség piedesztálra állítását hirdette meg. A társaság előadásaiban, műalkotásaiban is a meghökkentés volt a cél, ezt szolgálta a lármazene, a mozgóvers, a zárt színpadi térben játszódó abszurd színházi játék.
„Én lerombolom az agy rekeszeit és a társadalmi szervezettség fiókjait : mindenütt le kell járatni és a pokolba kell vetni a gondviselés kezét, az égre kell szegezni a pokol szemeit, helyre kell állítani a valóságos hatalmasságokban és az egyéni fantáziában az egyetemes cirkusz termékeny körforgását. (…) Szabadság : DADA DADA DADA, az összefodrozódott színek állandó ordítása, minden ellentét és ellentmondás, minden groteszk jelenség, minden következetlenség találkozása : AZ ÉLET.
(Dada kiáltvány, 1918 – Szabó György fordítása)
1920-ban jelent meg az Antipyrine úr második mennyei kalandja, majd egy évvel később a Gáz-szív című Tzara-színmű, amely a dadaizmus minden jellemzőjét magán viselte. A botrányos és teljességgel szokatlan költői estek mellett Tzara kiváló képzőművészeti előadásokat is tartott, például a kubizmusról, az expresszionizmusról, vagy éppen az afrikai művészetről.
1920-ban Párizsba költözött, ahol még zajosabb dada-esteket rendezett. Itt jelent meg a Hét dada kiáltvány című munkája is, amelyben rendszerbe próbálta foglalni a mozgalom lényegét. Korábbi barátai, köztük André Breton és a Littérature című lap körül tömörülő csoport azonban megtámadta: azzal vádolták, hogy manifesztumai csak a népszerűség hajhászására szolgálnak. Breton és társai ekkor létrehozták a szürrealista mozgalmat, amelyhez nem sokkal később Tzara is csatlakozott. A húszas évek első felében írt művei, a Madarainkról és az Ahol a farkasok isznak című verseskötetei már az új mozgalom jegyében születtek.
1925-ben feleségül vette Greta Knutsen svéd költőnőt. A Montmartre-on egy meghökkentően modern villát építtettek, ahol művészeti, irodalmi szalont tartottak fenn. Tzara – a dadaizmusnak végleg hátat fordítva – aktívan részt vett a Fenomenológiai Tanulmányok nevű csoport és a Forradalmár Írók és Művészek Társasága munkájában, valamint a spanyol ellenállási mozgalom támogatásában.
A politikai tevékenysége közelebb vitte az emberi lét kérdéseihez. Ebben az időben született egyik legjelentősebbnek tartott versciklusa, a tizenkilenc fejezetre tagolódó A hozzávetőleges ember, amelynek minden egyes darabja Tzara önvizsgálatának egy-egy szakaszát jeleníti meg. Művészete ekkor már jócskán eltávolodott a dadától, a polgárpukkasztó játék helyét a lírai meditáció vette át, a korábbi spontaneitás, a szabad asszociációk helyett a tudatos szerkesztettség fedezhető fel művein.
Beleunva a nihilizmusba, ideje nagy részét a szürrealizmus és a marxizmus összeegyeztetésére fordította. 1947-49 között a szürrealizmus jegyében együtt dolgozott Joan Miróval, aki nyolc képből álló sorozatot festett Tzara műveihez. 1937-ben csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz. Az 1930-as években részt vett a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban a francia ellenállási mozgalom aktív részese volt.
A második világháború idején Dél-Franciaországban élt, ahol részt vett az ellenállási mozgalomban: lapokat, folyóiratokat szerkesztett. A háború után Közép- és Kelet-Európában utazgatott – Magyarországon is járt, és az 1956-os forradalom előtt nem sokkal ismét hazánkba látogatott. Tiltakozott a magyar forradalom szovjet elfojtása ellen, ezért 1956-ban kilépett a kommunista pártból.
Élete utolsó éveiben a Villon és Rabelais műveiben fellelhető anagrammák kutatásával foglalkozott. Tanulmányai csak jóval halála után, 1991-ben, életműsorozatának hatodik kötetében jelentek meg, Villon titka címmel.
Tristan Tzara Párizsban hunyt el, 1963. december 25-én, hatvanhét évesen. A dadaizmus atyja a párizsi Montparnasse-i temetőben nyugszik.
(forrás: Wikipedia, transindex.ro, citatum.hu, magyarnemzet.hu)
