Mivel 1969. április 30-án indult próbaútra Szolnokon a Tisza nevű, magyar tervezésű elektromos autó, megragadjuk az alkalmat, hogy beszéljünk egy kicsit az ilyen és ehhez hasonló járművekről. A történet vége ismert: Magyarország soha nem lett autógyártó nagyhatalom – és lehet, hogy ez nem véletlen.
Az első világháború előtt több magyar autómárka is létezett – nem utolsósorban azért, mert akkoriban rendelet mondta ki, hogy taxi nem lehet más, csakis magyar gyártmányú autó. Így születtek meg például az első háromszemélyes bérkocsik a Vagongyárban, és ezért indult meg Aradon a Marta típusú személygépkocsik gyártása is.
Aztán a második világháború után a nagyipari gyártás lehetetlenné vált, mivel KGST-rendeletek is kimondták: nem jöhet létre ipari volumenű autógyártás Magyarországon. Ezt a megkötést az 1950-es években a törpeautókkal és egy új járműkategóriával például a Balaton, az Úttörő és az Alba Regia igyekeztek megkerülni – ami úgy volt lehetséges, hogy ezekbe a Pannónia motorkerékpárok motorját szerelték.
Az első magyar törpeautót egyébként Székesfehérváron mutatták be, 1956. június 1-jén. Két prototípusa létezett, a „Balaton” és az „Alba Regia”. A Székesfehérvári Motorjavító Vállalat által tervezett törpeautókba 250 köbcentiméteres Pannónia motorkerékpár motorokat szereltek be. A gépkocsi teljesen hazai anyagokból készült.
Ezt követően kísérleti és elektromos járművek tervezése és építése került előtérbe kerülőutas megoldásként – vagyis az elektromos autó Magyarországon már az 1960-as években preferált irány volt. A Villamosipari Kutatóintézet egyik csoportja kezdte el a fejlesztéseket különböző funkciójú autók létrehozására. Már akkor kimondott cél volt a károsanyag-kibocsátás csökkentése, és a rugalmas, felhasználási területekhez igazodó tervezés. Ennek eredménye lett például a Tiny elnevezésű próbálkozás.
A Tisza egészségügyi szférából érkező megrendelésre készült. Éppúgy elektromos meghajtású volt, mint a Tiny, és elsősorban kórházak területén, betegszállításra, a kórház épületei közötti gyorsabb közlekedésre tervezték használni. A későbbi évtizedekben például Robix, Sigma és Tecoplan márkanevek alatt is születtek tervek elektromos és városi kisautókra, ezek sem jutottak azonban túl a prototípus legyártásán.
Mindezzel párhuzamosan sokan próbálkoztak „házi barkács” módszerekkel, és építettek egyedi példányokat: egyéb szocialista autók alkatrészeiből is jöttek létre új járművek – ezek természetesen a hobbi kategórián belül maradó érdekességekké váltak. Mint ahogyan a sorozatgyártásra tervezett, különleges formavilágú, hátulnézetből leginkább csónakra hasonlító kétszemélyes Gitta is prototípus maradt – annak ellenére, hogy a BNV-n bemutatták és sorozatgyártását tervezték.
A rendszerváltás időszakának legnagyobb ígérete a Puli volt. 1989-ben ezt a kisautót nemzetközi pályára tervezték állítani, országos kampánnyal vezették be az új márkát. Gyártója, a Hódgép, mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozott, külföldi megkeresésre kezdték megépíteni az exportra szánt kisautót. A karosszéria műanyagból készült, a városi használatra tervezett járművet kezdetben dízelmotor hajtotta, de ezzel problémák adódtak, így olasz gyártmányú benzines verzióra váltottak. Ennek az autónak elkezdődött a sorozatgyártása, de a várt kirobbanó siker elmaradt: néhány tucatot értékesítettek külföldön. Elektromos változattal is próbálkoztak, már az 1990-es években, ám a dizájnhoz és minőséghez képest magas ár a hazai értékesítést megfojtotta. Végül a márka szép csendben kimúlt.
Akárcsak a magyar tervezésű autógyártása összességében. Pedig volt még néhány próbálkozás: például a Magotax, a Pente 600, a Sigma, a Borbála, a Szöcske, a Helix, az Alma vagy a Silver Sting. Az ezekkel kapcsolatos, szűnni akaró érdeklődést jól jelzi, hogy a fentebb említett Puli a maga kétezer legyártott példányával magasabb darabszámot ért el, mint az imént felsorolt járművek összesen…
(forrás: origo.hu, archivum.mtva.hu)
