Szociográfia-konferencia a Kodolányin

3 perc olvasási idő

Székesfehérváron, a Kodolányi János Egyetemen rendezték meg „A Kárpát-medence felfedezése” elnevezésű szociográfia-konferenciát 2026. március 19-én. A helyszínválasztás már önmagában is szimbolikus, hiszen az intézmény névadója, Kodolányi János maga is magas szinten művelte a szociográfiát.

A konferencia megrendezése szorosan kapcsolódik ahhoz a folyamathoz, amelynek során 2025-ben elindult a szociográfiai képzés a Kodolányi János Egyetemen. A kurzuson a szakemberek több tehetséges fiatalra bukkantak, és kiemelt feladatuknak tekintik ezen diákok továbbképzését, valamint a projektben való részvételre ösztönzésüket. Képességeik kibontakoztatásához nélkülözhetetlen a történeti hagyományok, a társadalmi és módszertani látásmód megismerése, emellett pedig az irodalmi íráskészség gyakorlása. Az oktatásban mint közfeladat-ellátásban az irodalom kiemelt szerepet kap. Az oktatási sikereket jól mutatja, hogy 2026-ban egy hallgató már szociográfia témakörben írja a szakdolgozatát.

A szervezők fontos törekvése egy olyan fiatal generáció kinevelése, amely a neves elődök – például Illyés Gyula Puszták népe című művének – nyomdokain járva fontosnak tartja a társadalmi problémák és változások feltárását, és mindezt képes színvonalasan, szuggesztíven ábrázolni.

További szakmai cél a hazánkban nagy múltú szépirodalmi műfaj visszaemelése az irodalmi kánonba, amelyet ezzel a konferenciával és/vagy konferencia-sorozattal kívánnak elérni.
A kezdeményezés komoly előzménnyel rendelkezik: a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya még 2021-ben elindította a „Do you speak Magyar?” című határon túli falukutató projektjét, Dr. Horváth Júlia Borbála vezetésével. A projekt során falukutató írók látogatnak el határon túli, magyarlakta településekre, és leírják a tapasztalataikat. Az ebből született „A Kárpát-medence felfedezése” című sorozat eddig megjelent köteteit a Kodolányi János Egyetem és a MediaCom Kiadó gondozza.

A szakmai esemény dr. Horváth Júlia Borbála bevezetőjével vette kezdetét, majd tematikus blokkokban folytatódott a munka:

  • A Jelen: Ebben a szekcióban Neszmélyi Károly író, közíró tartott előadást Kodolányi János publicisztikáiról. Őt követte Horváth Júlia Borbála (író, kulturális antropológus, KJE), aki a „Szép-e a szépirodalom?” kérdéskört járta körbe.
  • Kezdetek: Lencsés Gyula kutató, a Szegedi Tudományegyetem oktatója „Angolok a Bakonyban. Dudar, 1937” címmel prezentált. Ezután Basa Balázs filmtörténeti helyszínkutató, szakíró a dokumentumfilmről és a terepen készített mozgóképekről tartott előadást.
  • Folytatjuk!: Zékány Krisztina nyelvész, tanár (Ungvári NE, MKI) a magyar nyelvet mint szociográfiai kalandot mutatta be a hallgatóságnak. Őt ismét Horváth Júlia Borbála követte, aki „A Kárpát-medence felfedezése” sorozatot ismertette részletesebben.
  • Felolvasás: A tartalmas napot dr. Horváth Júlia Borbála felolvasása zárta, amelynek során részletek hangzottak el „A Kárpát-medence felfedezése” sorozat szépirodalmi szociográfiáiból
Ossza meg ezt a cikket