„A jövő régészeti leletei” – új kiállítás nyílik a Pelikán Galériában
Az idén 70. születésnapját ünneplő Miklós János keramikus munkáiból nyílik kiállítás a Pelikán Galériában. „A jövő régészeti leletei” című tárlatot dr. Szücsi Frigyes régész ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe augusztus 14-én, pénteken 17 órakor.
Miklós János keramikus az idén hetven éves. Ebből az alkalomból rendezi meg kiállítását a Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Művészek Társasága a Pelikán Galériában, „A jövő régészeti leletei” címmel.
Miklós János autodidakta alkotóként több évtizede következetesen halad alkotói útján, ahol a magyar őstörténet gyakran adta témáját műveinek. A korábbi figuratív elemek most háttérbe szorultak, a természet, az univerzum az emberi létezés nagyobb dimenziói felől igyekszik közelíteni tárgyaihoz.
A pénteken nyíló tárlaton néhány régebbi, térbe helyezett kerámiaplasztika mellett sok új színes fali reliefet láthat majd a közönség. A kiállítás sajátossága a színek, színezések intenzív használata, melyet sok technikai kísérlet előzött meg, míg látványos, színpompás tárgyakká értek.
A régészet és a kortárs kerámia „játékos” társítása várja látogatóinkat a megnyitón és a kiállítás későbbi rendezvényén is. A tárlat megtekinthető szeptember 18-ig, a belépés díjtalan.
(forrás: szikm.hu, fotók: szikm.hu, deakgyujtemeny.hu, galeriasavaria.hu)